Bartąg

Bartąg (németül: Gross Bertung vagy Bertingshusen, Bering) – falu az olsztyni járásban, a Stawiguda községben, a Bartąg-tó és a Łyna folyó közelében.
A falut a chełmnói jog alapján alapította 1345-ben Henryk Luther polgármester, a varmiai káptalan pedig folytatta a betelepítést.
A Szt. János evangélistáról elnevezett templomot 1348-ban emelték, de az 1681-ben leégett. A 18. század elején újjáépítették és 1724-ben felszentelték. A templom mellett működött ekkoriban egy kórház és egy iskola is. 1776-tól a plébánosi teendőket Tomasz Grem látta el, aki megpróbálta felélénkíteni az addig elhanyagolt plébániai oktatást Varmia területén. Alapítója volt az Isteni Gondviselés Testvériségének is, amelyhez csatlakozott 1787-ben Kálnássy Joachim is.
A Szt. János Evangelistáról elnevezett Isteni Gondviselés temploma kötődik a Kálnássy-nemzetséghez: a templom főhajójának kriptájában nyugszik Kálnássy András Mihály. A sírkövön egy latin nyelvű felirat olvasható: SUE REGIS MAJAESTATIS IN POLONIA LAUTENANTIUS (A lengyel király őfelségének a hadnagya). Itt temették el szintén a Trackóból származó Symeon Antoni Grzymałát, aki András Mihály egyik lányának, Kálnássy Anna Magdolna Genovefa férje volt és 1789-től 1798-ban bekövetkezett haláláig volt Gągławki gazdája.